2015.02.21. 18:00

Cím:

Hallható virágok - Sándor László előadása és szerzői estje

Helyszín:

BMC, könyvtár

Elérhetőség:

1093 Budapest, IX. kerület, Mátyás utca 8.

Kivonat:

Sándor László (hegedű), Félegyházi Károly (zongora), Nagy Judit (fuvola), Zétényi Tamás (cselló)

A képvetítéses előadás során felvételről elhangzó művek:
Júliusi virágok – Nyugat-Dunántúl – 6 hangszerre
Et transfiguratus est – szimfonikus zenekarra

Élőben elhangzó művek:
Tátorján a Váchartyáni országút mellett – négy vonóshangszerre
Korálfantázia virágokkal – trió fuvolára, csellóra és zongorára

Ha igaz az, hogy minden, ami zene – hangszín, hangerő, hangmagasság, hanghossz – felírható számokkal, akkor az is igaz, hogy minden, ami szám, zenévé tehető. Így lehetséges az, hogy a növények matematikai, geometriai, mértani tulajdonságaiból zene alkotható. Ezt teszi az utóbbi években – és bevallása szerint teszi is még sokáig – Sándor László zeneszerző. A kissé sajátos – mellékvágányoktól sem mentes – utat járó szerző Hallható virágok című előadásán és szerzői estjén erről a különös alkotói módszerről beszél, és valóban hallhatóvá is teszi – felvételről, vagy élőben – azokat a műveit, melyek virágokból lettek.

Sándor László néhány évvel ezelőtt fordult érdeklődéssel a természettudományok felé, autodidakta módon botanikát kezdett tanulni. A növények ismerete és a zeneszerzés összekapcsolásának gondolata csak a közelmúltban ötlött fel benne, azóta azonban kompozícióinak többsége ezt az utat követi.

Bár a szóban forgó zenék hangkészlete – adott esetben a ritmikai tulajdonságok is – növények számszerűsíthető jellemvonásai alapján születtek, ez nem jelenti azt, hogy e zeneművek távol tartanák magukat a téma érzelmi vonatkozásaitól. Ha rátekintünk egy virágra – vallja a szerző – igenis érzünk valamit, nem az az ember vagyunk, aki az előtt voltunk, ahogy a virágot észrevettük. Ez az érzelmi vonal egy virágról szóló zenéből nem hagyható ki, ha mégis kimarad, a mű nem hiteles. A számszerűségek valójában e – parttalan áradásra hajlamos – érzelmi velejárók korlátok közé szorítására rendeltettek.

A Hallható virágok című esten megismerkedünk azokkal a növényekkel, melyek a felhangzó zeneművekben rejtőznek. Látványos – a szerző által készített – fotók segítik majd e különleges alkotói folyamat megértését. Ritka alkalom ez arra, hogy belelássunk egy zeneszerző mindennapi, a laikus számára gyakran elvontnak, megfoghatatlannak tűnő munkájába.